Fogágybetegség_Hirek

A várandós nőknek meg kell vizsgáltatniuk fogaikat

 Fogak és terhesség – Ez a két fogalom szorosabban összekapcsolódik egymással, mint azt a legtöbb nő gondolja. Ha egy leendő kismama komoly fogágybetegségtől szenved, az a gyermek számára is rizikófaktort jelent. Ezért azt javasoljuk minden várandós anyukának, hogy vizsgáltassa meg fogait legalább egyszer, a terhesség kezdetekor, illetve ha van rá mód, akkor még a gyermekáldás előtt.

A legtöbb várandós nő megfelelően tájékozódik arról, miként segítheti elő terhességének pozitív lefolyását: egészségesen táplálkoznak, fitten tartják magukat és igyekeznek elkerülni a stresszt. „Amire a terhesség előkészületeinél nem figyelnek kellőképpen, az a fogaik egészsége.”, magyarázta Dr. Wolfgang H. Koch a német Paradontose Hilfe szakorvosa. Bár az 1990’es évek vége óta ismert, hogy a fogíny és a fogágy súlyos gyulladása veszélyeztethetik a babát a terhesség alatt, a száj és a fogak egészségét sok nő még mindig nem tekinti kiemelten fontosnak.
 

Fogágybetegség

A baktériumok a véráramba jutva komoly kockázatot jelentenek

 

Nagyobb a koraszülés és vetélés kockázata

Tudományosan bizonyított, hogy a fogágybetegség, ami a szájüreg egy bakteriális gyulladása, a terhesség komplikációihoz vezethet. Amennyiben a betegséget nem kezelik, megnő a vetélés, illetve a koraszülés esélye. A baktériumok és a gyulladásgátló anyagok, melyek a szájüregben találhatóak, a vérárammal az anyaméhbe jutnak, ahol a magzatot károsítják. Általánosan elmondható, hogy a szájüreg és az egész test egészsége között egy gyenge kölcsönhatás van. Így lehet felelős a fogágybetegség olyan megbetegedések kialakulásáért is, mint a Diabetes mellitus, a szív- és érrendszeri problémák, vagy a Rheuma. Ez azonban fordítva is igaz, és különböző általános betegségek is lehetnek egy fogágybetegség kiváltói.

 

A hormonok felborulása és a fogínygyulladás

Alapvetően a terhesség hajlamossá tesz a bakteriális gyulladások kialakulására a szájüregben. A hormonális átállás a fogíny fellazulásához és egy benne megerősödő véráramhoz vezet. A baktériumoknak így könnyebb benyomulniuk a fogínybe. Amennyiben a problémát nem kezelik, a fogínyből áthúzódhat a betegség a fogágyra. Ezáltal a fogak elvesztik tartásukat, és bizonyos körülmények között ki is hullhatnak. Ha már a terhesség előtt is fennáll a parodontózis, akkor a terhesség során tovább erősödhet a probléma. A megbetegedés nagyon alattomos, hiszen szinte semmilyen fájdalmat nem okoz, így gyakran már csak későn ismerik fel.
 

A fogakat lehetőleg még a terhesség előtt kell kezeltetni

A német Paradontose Hilfe azt javasolva a leendő kismamáknak, hogy fogaikat közvetlenül a terhesség előtt vizsgáltassák át, illetve állítsák helyre azok egészségét. Ez azért is különösen kedvező időpont, mert a kezeléshez szükséges készítmények és gyógyszerek, melyek nagy része a terhesség alatt csak korlátozottan, illetve egyáltalán nem használható, ilyenkor még szabadon alkalmazható. A várandós nőknek legkevesebb két alkalommal kell ellenőriztetniük fogaik egészségét a terhesség ideje alatt. A parodontózis ma már minden esetben fájdalommentesen kezelhető. A betegségről, kezeléséről és megelőzéséről további információkat kaphat a 06…… telefonszámon, vagy e-mailben a ….@.....hu címen